Dübörög a vidéki turizmus

Dübörög a vidéki turizmus

Már-már közhelynek számít, hogy a hazai turizmus szíve-lelke szeretett fővárosunk és a Balaton környéke, de azért érdemes látni azt is, hogy azért nem csak ezekben a régiókban, hanem más, elsőre kevésbé frekventáltnak tűnő helyszíneken is történnek jelentős beruházások.

A belföldi vidéki idegenforgalmi fejlesztések egyik sikeres példája a Zsályaliget Hotel és Élménypark turizmus projekt Pogányban. Ez a Pécs melletti kistelepülés a helyszíne egy olyan komplex fejlesztésnek, amelynek során szálloda, több hektáros élménypark és konferenciaterem is megvalósult. Ezért a gyerekek, felnőttek és üzleti turisták számára is érdekes úti cél lehet. 

Dr. Zsuffa Ákos turisztikai szakértő szerint a hazai turizmus egyértelműen magára talált a pandémia után, ezért érdemes új projekteket indítani, hogy a növekvő igényeket ki tudják szolgálni. A projekt a térség idegenforgalmának fellendítése mellett munkalehetőséget is teremt a környékbeliek számára.