Javasolt-e a citromfű szoptatás idején?

Javasolt-e a citromfű szoptatás idején?

A citromfű szoptatáskor kifejezetten hasznos lehet, ugyanis nyugtató hatású, csökkenti a stresszt, és amint ezt sikerül megvalósítani, az anyuka nyugodt lesz, így nagyobb esélye van, hogy a tejtermeléssel sem lesz semmi baj. Olyan hatóanyagokat tartalmaz, melyek gátolják az agyban lévő idegsejtek acetilkolin receptorait és az acetilkolinészeráz enzimet, emelett simaizomgörcs-oldó hatásúak is.

A szoptatás mindig egy kritikus kérdés az újszülöttek anyukáinak életében, hiszen nem mindig megy annyira egyszerűen a helyzet, mint ahogy azt a közhiedelemben tartják, bár napjainkban legalább már egyre többen beszélnek róla. Éppen ezért azzal kapcsolatban is egyre több tanácsra lehet számítani, hogy hogyan lehet rajta segíteni.

Ez azért is nagyon fontos, mert az anyatej a baba számára nagyon fontos táplálék, így a friss anyukák általában minden cseppjéért hálásak szoktak lenni. A hasznos, tejfakasztó összetevők között Az összetevők között szerepel az ánizstermés, az édesköménytermény és a citromfű.